szemléletváltás, innováció, ötletmorzsák a sikerhez

2015. szeptember 29. 08:02 - cur non

Játék az irodában

amitől hatékonyabb a munka

Nem oly rég találkoztam először a gamifikáció kifejezéssel, amikor olyan ügyviteli szoftvert kerestem, mellyel hatékonyan lehet a partnerkapcsolatokat menedzselni. A szó a játék (game) és education (képzés) összevonásából származik. De hogy kerül az irodába?

                    

Ha a kifejezéssel nem is, de a módszer alkalmazásával már valamennyien találkoztunk, hiszen erre épül számos marketing stratégia, mint például a hűségprogramok és a kedvezményprogramok. Az azonban merőben meglepő, hogy a folyamatok hatékonyságának növelése érdekében már ügyviteli szoftvereknél is alkalmazzák ezeket az eljárásokat.

  • Az egyik vezető ügyviteli szoftver a beérkező sales feladatok szétosztását gamifikálta. A játék egy golf-témájú iPad applikáció, melyben a golflabdák jelképezik az elvégzendő munkát, a lyukak pedig a sales-eseket. A labdák lyukba terelgetésével a sales manager valójában az üzleti feladatokat osztja ki a munkatársak között.
  • Egy másik ügyviteli rendszer a játékosítást az ügyfélszolgálati feladatok szórakoztatóbbá tételére használta fel. Az ügyintézők minden egyes email megválaszolásával vagy telefonhívás fogadásával lehetőséget kapnak rá, hogy bónusz pontokat szerezzenek. Azok, akik a leggyorsabbak és akiknek a munkájával az ügyfelek a leginkább elégedettek, egyre magas fokozatot érhetnek el, amit a vezetőség akár anyagi megbecsüléssel is jutalmazhat.

Az IT Services Hungary és a PwC Magyarország úgy toborzott munkavállalókat, hogy egy virtuális világba helyezte a pályázókat, és akik ott jól teljesítettek, azoknak kínált pozíciót. Azoknak akik még nem hallottak a játékosított kiválasztásról, ajánlom figyelmébe az alábbi cikket: Állásszerzés játszi könnyedséggel

Ezek az új technikák javítják a teljesítményt és növelik az elégedettséget, ennek okán a következő években rendkívül sok gamifikációs fejlesztés várható egyre újabb és újabb területeken.

1 komment
2015. szeptember 24. 12:40 - cur non

Igényes ügyfélkiszolgálás

Kulcs a sikerhez

Az ügyfelek a céges partnerkapcsolati rendszeren keresztül kerülnek interakcióba a vállalkozással, ennek a szolgáltatásnak a minősége fogja elsősorban meghatározni a cégről kialakított véleményüket. 

Három szempont, ami mentén minden vállalkozásnak érdemes végig gondolni az ügyfélkapcsolatait:

Gombhoz a kabátot vagy kabáthoz a gombot?

 

Nyolc év ügyfélszolgálati tapasztalattal a háta mögött kapta az E-Billing Kft az első felkérést, hogy szakértőként működjön közre egy induló vállalkozás partnerkapcsolati rendszerének a megtervezésében.

A munka a vállalkozás informatikai háttérének, üzleti tervének és a tervezett szolgáltatás részleteinek megismerésével kezdődött, majd az ügyfélkapcsolati rendszer modelljének felállításával, az automatizálható részfolyamatok kijelölésével és dokumentálásával folytatódott. A meghatározott automatizmusokat és a partnerkapcsolatok menedzselésére kiválasztott szoftvert a vállalkozás által megbízott fejlesztők beillesztették a kialakítás alatt lévő rendszerbe.

Amennyiben a vállalkozás vezetése megosztja velünk a rendszer működésével kapcsolatos tapasztalatát, beszámolunk róla a későbbiekben.

Kivel találkozik először az ügyfél?

 

A potenciális ügyfelekkel a kapcsolatot a marketingesek és az üzletkötők veszik fel. A kínált termékek és szolgáltatások vonzereje mellett az ő kommunikációjuk minősége fogja meghatározni a vállalkozásról kialakított véleményt. Hiba, ha ezeknek a munkatársaknak nincs naprakész és kellő mélységű információjuk a vállalkozás szolgáltatásairól, termékeiről, ha nincs megfelelő kommunikáció a vállalkozáson belül.

A vállalkozás jó megítélésének a fenntartása

 

A partnerek kérdéseinek gyors és hatékony megválaszolása, problémáinak megoldása elengedhetetlen a kialakított kapcsolatok megtartásához. Ezért fontos a partnerkapcsolati folyamatok szabályozása és lehetőség szerint egy ”központi” rendszerben történő kezelése, mely lehetővé teszi, hogy beépítsünk a folyamatba olyan minőségbiztosítási elemeket, melyekkel mérni tudjuk a teljesítményeket, és ezek alapján korrigálhatjuk a hibákat és folyamatosan javíthatjuk a hatékonyságot.

Ma már remek ügyviteli szoftverek állnak rendelkezésre a piacon, melyek igénybevételével, kisebb humán erőforrás mellett is magasabb színvonalon tudjuk kezelni a cég partnerkapcsolatait és ezzel javítjuk a cég megítélését.

Szólj hozzá!
2015. szeptember 21. 09:40 - cur non

Érdemes vízi pisztollyal erdőtüzet oltani?

Ugyan bátor dolog, de nem hatékony. Ugyan így vállalkozást működtetni is csak a megfelelő eszközökkel és módszerekkel érdemes.  

Szervezési-szervezeti innováció

 

Az innováció jelentése az utóbbi időben megváltozott.

A termék- és eljárás-innováción túl, az innováció új meghatározása a szervezési-szervezeti innovációt is felöleli. A szervezési-szervezeti innováció új módszerek megvalósítását jelenti a cég üzleti gyakorlatában, a munka szervezésében és a külső kapcsolatok kezelésében annak érdekében, hogy a vállalkozás hatékonyabban működhessen.

Az innovatív megoldások bevezetéséhez bátorság kell. Sokan felismerik ugyan a belső problémákat, a hibás működésből adódó hátrányokat, ám a „Jó lenne, de…” megfogalmazásnál tovább nem jutnak. Nekik javasoljuk, hogy ha már eljutottak a felismerésig, ne hátráljanak meg! Hozzák meg a döntést és kérjenek segítséget a változtatások véghezviteléhez!

Néhány folyamat automatizálásával, esetleg kiszervezésével felszabadíthatunk olyan erőforrásokat a vállalkozáson belül, melyeket eddig alulértékelten használtunk és ezzel javíthatjuk vállalkozásunk hatékonysági mutatóját. Használjuk az alkalmazottainkat a képességeiknek megfelelő feladatokra, és ne terheljük le őket feleslegesen!

Érdemes időt szakítani rá, hogy szervezési-szervezeti szempontok alapján áttekintsük, hol vannak a problémás pontok - cash flow, vevő szerzés és megtartás, stb. - mert ha javítani tudunk rajtuk, azzal javul a vállalkozás egészének a jövedelmezősége és hatékonysága.  Ez pedig maga után vonja a vállalkozás és annak vezetőjének a jobb megítélését is, amit a cég mögött álló tulajdonosok egész biztos, hogy értékelni fognak.

komment
szemléletváltás, innováció, ötletmorzsák a sikerhez
süti beállítások módosítása